A felhővel kapcsolatos infrastruktúra eladások által generált bevételek több mint 25 százalékkal nőttek 2015 első negyedéve során, így az eladások értéke 6,3 milliárd amerikai dollárt tesz ki.

A felhővel kapcsolatos infrastruktúra eladások által generált bevételek több mint 25 százalékkal nőttek 2015 első negyedéve során, így az eladások értéke 6,3 milliárd amerikai dollárt tesz ki.
A globális felmelegedés és a klímaváltozás a világ aggodalmainak top listáján szerepelnek, melynek egyik oka az emberiség fosszilis tüzelőanyagokból eredő piszkos energiától való túlzott függése.
2014 végén, az Oxford Economics és az SAP közösen elkészített egy felmérést 200 felsővezető és IT vezető körében világszerte a felhő technológia elfogadása és alkalmazása témájában.
A számítási felhő megoldások egyre nagyobb népszerűségnek örvendeznek a felhasználók között szerte a világon, ez különösen igaz az üzleti vállalkozásokra. Ezen ténynek köszönhetően egyre több azon vállalatok száma, akik úgy döntenek, hogy adatbázisaikat és információikat felhő szolgáltatásokba helyezik.
Ma már nyilvánvaló, a felhőbe való költözés a lehető legjövedelmezőbb döntés, melyet a vállalkozások meghozhatnak, mivel a felhő szolgáltatások megtervezése, telepítése, bővítése és használata jelentősen olcsóbb megoldás, mint egy helyi (in-house) informatikai infrastruktúra kialakítása.
A Microsoft Magyarországban már elmondható, hogy a multinacionális lét mellett megteremtődtek az egyéni kezdeményezés és felelősségvállalás feltételei is.
A BYOC (Bring Your Own Cloud) hasonló a BYOD (Bring Your Own Device) kifejezéséhez, ahol a vállalati alkalmazottak a vállalat saját felhő szolgáltatása helyett saját személyes felhőt vagy a nyilvános és privát felhő szolgáltatások kombinációját használják egy harmadik fél által nyújtott szolgáltatásként.
A kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) munkavállalói nem csupán hatékonyabban tudnak dolgozni, de sokkal boldogabbnak érzik magukat, ha felhő alkalmazást használhatnak napi munkájuk során, derült ki a Kronos új kutatásából.
Ha a költöztetés nincs alaposan megtervezve és gondosan kivitelezve, a migráció könnyen kudarcba fulladhat és árbevétel kiesést eredményezhet.
Felhő szolgáltatásának bővítése érdekében a kínai Alibaba Group több adatközpontot is készül nyitni szerte a világon.
Follow me on Social Media